Apátistvánfalva (szlovén neve ©tevanovci vagy ©tivanovca, latinul: Estevanfaloa, németül: Stefansdorf) egy község Vas megyében, a Szentgotthárdi kistérségben.

Fekvése

A település az Őrségi Nemzeti Park  a VEND-VIDÉK területén, az osztrák-magyar-szlovén Hármashatárnál, az osztrák határátkelőtől 10, a szlovén határátkelőtől 3 kilométerre helyezkedik el. A legközelebbi város, Szentgotthárd 8 kilométerre van innen. Közeli települések: Alsószölnök, Kétvölgy, Orfalu, Szakonyfalu.

Településszerkezetét a szórványbeépítettség jellemzi. Egy-egy ház külön dombtetőre épül, és körülötte helyezkednek el a művelt földek és legelők.

Területe 1978 óta szigorúan védett és 2002 óta a nemzeti park része. Alpokaljai dombságon fekszik, erdőkkel és dombokkal körülvéve. A vidékre jellemző az európai szinten is ritka növény- és állatvilág, amely különösen gombákban és lepke faunákban gazdag.

Története

A 19. század végén Istvánfalu és Újbalázsfalva összevonásával jött létre. Istvánfalu valamikor a szentgotthárdi ciszterci apátság birtoka volt, első okleveles említése 1328-ból származik, amely szerint a község nevében benn van az István név. Névadója Harding Szent István, egykori apát, akinek 1683 óta minden nyáron búcsút tartanak és akinek tiszteletére a templomot is emelték.

A vérzivataros 17. században, pontosabban 1622-ben, az akkor Istvándként említett falu és a szomszédos Börgölin (ma Újbalázsfalva, Apátistvánfalva része) meghódol az oszmánoknak. A tisztartó jelentése szerint, a meghódolás előtt egy évvel, a kanizsai várból Vasvármegyébe feltörő török lovasok (az akindzsik) behatoltak a két községbe, s felgyújtották „czak 5 ház maradot megh..”, s 40 embert, köztük egy bizonyos „Domczecz (v. t. Doncsecs) Mihály”t, feleségét és gyerekét és egy „Koczai (v. t. Koczján) Jakab” nevezetű lakos fiait vitték el, akikért 400 ill. 15 forintot kértek váltságdíjért. Az emberek amúgy hiába hódoltak meg, mert a sarcot a foglyokért ki kellett fizetniük és nemsokkal később rác lovasok törtek be, akik három embert gyilkoltak meg, négyet rabságba hurcoltak.

Az I.-II. világháború hősi halottainak nevei a domborművön. Az Árpád fejedelem sisakján levő tollat korábban a leventék puskával lőtték le, nemrégiben újrafaragták.

Az 1664-es szentgotthárdi csata idején a falut újfent elpusztították, de a lakosság túlélte a szörnyű megpróbáltatásokat.

A megfogyatkozott lakosság a háborúk elmúltával újra gyarapodásnak, a település fejlődésnek indulhatot. Néhány német családot be is telepítettek, de azok csakhamar beolvadtak, s mára csak nevük utal az etnikumukra (pl. Gmeindl, Grebenár).

A falu lakói a 19. században egészen az I. világháború végéig sertés-, borjúhúst szállítottak Stájerországba, valamint jelentős volt a fazekasság (a cserépfazék volt a legkelendőbb áru). A háború után, az új határok meghúzásával elvesztette a falu ezt a hasznos jövedelemforrást, s megnőtt a csempészések száma.

A település mai napig is 90%-ban szlovén (vend) nemzetiségű és katolikus vallású.

1785-ben Szily János közreműködésével épült katolikus temploma, amely fontos központtá tette a községet. Egy időben tartozott hozzá Börgölin (ma Újbalázsfalva, Otkovci/Otkaufci, Apátistvánfalva), Permise (Verica, ma Kétvölgy), Markócz (ma Márokrét, Markovci/Markofci, Szlovénia), Orfalu (Andovci/Andofci), Szakonyfalu (Sakalovci/Sakalofci) és Tótfalu (ma Rábatótfalu/Slovenska ves, Szentgotthárd) magyarországi szlovén községek. Jelenleg csak Kétvölgy és Orfalu falvak a részei.

A község védőszentje és névadója az angliai Harding Szent István, akinek képmása a falu címerében is benne van, s jobb kezében a templom miniatürizált mása, jelképezve Istvánfalvát.

2005-ben a templomban egy emléktáblát állítottak, mely tartalmazza az 1785–2001 között itt szolgált lelkipásztorok neveit és káplánokét is.

Nevezetességei

1785-ből származó római katolikus templom, mellette temetővel

a Hársas-patak

A világháborús emlékmű, rajta Apátistvánfalva, Permise, Orfalu, Újbalázsfalva lakosainak hősi halottai a két világháború alatt. A szobor legfelső részén Árpád fejedelem szobra (Kallós Ede munkája).